Cogito ergo sum. A gondolkodás, mint eszmei és erkölcsi faktor sajnos részben kicsúszott az életemből. Írom ezt magamról, aki elhanyagolta a blogját hónapokig, az osztályomról, a volt barátnőmről, a családomról, a világról.
Visszatértem, frissen, új gondolatokkal, tele vegyes érzelmekkel mindenről. Ezernyi dolog táncol és kavarog, bömböl a fejemben, várva hogy kiöntsem a billentyűzetre. Hol is kezdhetném...
Saját magammal kezdem a sort. Mit is jelent gondolkodni? Magam sem tudom jelen pillanatban, nem is akarom tudni, mert megtéveszt, tévútra csal. A realitás mindig csalódást okoz azoknak akik egy cseppet is szeretnek álmodozni. Én egy biztos, kellemes, békés jövőre vágytam, egy elragadó teremtés társaságában. Naiv voltam. Rájöttem, hogy a világ cseppet sem olyan, mint amilyennek szeretnénk...
A világ. Ki érti? Mi az értelme, hogy mi létezünk? Miért más és más mindenki? Miért nem tudunk tisztán gondolkodni? Miért...ez a nagy kérdés. A tanítások szerint mi csupán egy kicsinke bolygó vagyunk, egy kicsinyke naprendszerben, egy kicsinyke tejúton, kicsinyke galaxisunkban. És mi van mögötte? Mi van körülöttünk, amiről nem tudunk? Félelem, sötétség, üresség, idegen egzisztenciák, ismeretlen tények. Az ismeretlentől félünk. A sösétben nem látjuk, mi vár ránk, nem ismerjük, félünk. Ami üres, ott sötét van, nem látjuk, félünk. A félelem sok dolgot szült már. Pedig ha gondolkodnánk, ami alatt a valódi gondolkodást értem, mis lenne minden. Ez, persze csak egy foszlánya annak ami a szívemet nyomja.
A szívemet...
...A szívemet valami, valaki félbetörte. Valaki, aki előbb összeforrasztotta, majd felszakította a fájó heget, hogy most újra összeforrjon, jól. Persze a szakítás, a szív félbeszakítása mindig fájdalmas, főleg, ha ilyen módon történik. Mit várnátok attól, akivel fél évig jártatok, minden örömötöket és fájdalmatokat megosztottátok, átmentetek tűzön, vízen, .....akivel tényleg szerettétek egymást? Mert ha megromlik valami közöttetek, azt ki lehet javítani, ha időben kiderül, mi az. Úgy tűnik volt köztünk valami ami már nem volt a régi, mindketten éreztük. Távkapcsolatban az iskola gyilkos ellenfél, neki rengeteget kell tanulnia, és állítólag nem lenne rám olyan kevés ideje sem amennyi eddig...Ez a borító, mert ha olvastátok volna, amit írt, tudnátok, hogy egyszerűen dobott, mert nem akart szembenézni a ténnyel, hogy neki is szüksége van támaszra. Személyesen még el is fogadnám, tisztességesen szakítani mindig sokkal előnyösebb. Ehelyett kaptam MSN-en egy üzenetet amíg fent sem voltam, a szokásos klisékkel. Nem gondoljátok, hogy ennél azért valamivel több kellett volna? Ne gondoljatok semmit. Miért ne?
Cogito ergo sum. Ha a "gondolkodó" világ ilyen, jobb lenne ha az egész megszűnne.
Halok
2007.05.17. 17:13 :: Tomme
Azt mondják ami nem öl meg az megerősít. Remélem hogy ha ezt túlélem, kigyúrt leszek, mert ha ez nem öl meg akkor semmi. Konkrétan egy szombati vetélkedőre célzok, amin 24 órán keresztül nyúzzák a középiskolások idegeit. Szerencsére nincs nagy szerepem ebben a cirkuszos témában, csak popcorn-árus leszek, de akkor is, sokat kell készülni, totál kikészít. Azt hiszem vasárnap kicsit sokat fogok aludni :) Egyébként nagyon szórakoztató rendezvény, 9 középiskola méri össze erejét a legkülönfélébb beteg dolgokban (pl. szedjétek össze a lehető legtöbb rendőrt a csarnokba xD) Nem tudom hogyan fogom kibírni, Dórit régóta nem láttam, nagyon hiányzik. Lehetne már szünet, akkor annyiszor láthatom amennyiszer akarom.
Az osztálytársaim szokás szerint az agyamra mennek, egyrészt azért mert megkeresték a blogomat (Hál' Istennek csak 2-en olvasták), ezen kívül nem képesek felnőni. Boldog lennék ha legalább EGY órán nem szórakoznának, valaki tanulni szeretne...én nem, de mások igen :)
Szólj hozzá!
Prologosz
2007.05.16. 17:41 :: Tomme
C'est la vie...ez a mondat sokszor elindított már bennem egy bizonyos gondolatsort, de soha nem fogtam fel igazán. Most, hogy én is blogolni kezdtem, talán sikerül majd rájönnöm, hogy miért ilyen is ez az élet. Mostanában elég fura, meg kell hogy mondjam. Faktot kell választani, ami eddig nem is gond, imádom a fizikát, a matek is jöhet, csak kár, hogy ennyire nem vagyok biztos magamban, soha nem voltam. Matekhoz kicsit túl lusta vagyok, ez többször is bebizonyosodott már xD Fizika...ahhoz nem, csak a tanár...kicsit...ehm, szóval értitek. Imádkoztam hogy ne ez az idióta legyen a faktos tanár, sajos nem eleget...c'est la vie.
Emellett tombol a tavasz, virágoznak a virágok, csiripelnek a csiripek, nőnek a nők. Bennem meg elindult valami leírhatatlan, amit sok emberen láttam már, de szavakkal nehezen tudnám leírni. Azért mégis megpróbálom, hátha sikerül......
...........
..............vagy nem, hagyjuk :D
Rá kellene végre szoknom a tanulásra, hogy lesz így belőlem mechatronikai mérnök? Nos, először is le kellene szoknom a wowozásról, túl sok időmet veszi el...hiába, a fanatizmus ugye. Meg a szerelem. Az egy sötét verem. Ha egyszer belezúgsz, nincs kiút, már csak mélyebbre áshatsz. Engem is utolért, mint oly sok embert előttem, és megmutatta, mennyire is szeretek ásni :) Erről majd még kicsit később, nem maradtok le semmiről :)
Azt hiszem túl lusta vagyok...még csak 3000-en mondták, lehet adnom kellene a véleményükre, lehet benne valami...könyörgöm, tehetek én róla? Asszem igen. Bah, és még élvezem is. De nem baj, egyszer élünk, nem? (Buddhisták hátrányban)
Mindenesetre van miből (kiből) erőt merítenem, és ez a legfontosabb, mert fontos hogy legyen valaki akit igazán szerethet az ember, nem?
