Cogito ergo sum. A gondolkodás, mint eszmei és erkölcsi faktor sajnos részben kicsúszott az életemből. Írom ezt magamról, aki elhanyagolta a blogját hónapokig, az osztályomról, a volt barátnőmről, a családomról, a világról.
Visszatértem, frissen, új gondolatokkal, tele vegyes érzelmekkel mindenről. Ezernyi dolog táncol és kavarog, bömböl a fejemben, várva hogy kiöntsem a billentyűzetre. Hol is kezdhetném...
Saját magammal kezdem a sort. Mit is jelent gondolkodni? Magam sem tudom jelen pillanatban, nem is akarom tudni, mert megtéveszt, tévútra csal. A realitás mindig csalódást okoz azoknak akik egy cseppet is szeretnek álmodozni. Én egy biztos, kellemes, békés jövőre vágytam, egy elragadó teremtés társaságában. Naiv voltam. Rájöttem, hogy a világ cseppet sem olyan, mint amilyennek szeretnénk...
A világ. Ki érti? Mi az értelme, hogy mi létezünk? Miért más és más mindenki? Miért nem tudunk tisztán gondolkodni? Miért...ez a nagy kérdés. A tanítások szerint mi csupán egy kicsinke bolygó vagyunk, egy kicsinyke naprendszerben, egy kicsinyke tejúton, kicsinyke galaxisunkban. És mi van mögötte? Mi van körülöttünk, amiről nem tudunk? Félelem, sötétség, üresség, idegen egzisztenciák, ismeretlen tények. Az ismeretlentől félünk. A sösétben nem látjuk, mi vár ránk, nem ismerjük, félünk. Ami üres, ott sötét van, nem látjuk, félünk. A félelem sok dolgot szült már. Pedig ha gondolkodnánk, ami alatt a valódi gondolkodást értem, mis lenne minden. Ez, persze csak egy foszlánya annak ami a szívemet nyomja.
A szívemet...
...A szívemet valami, valaki félbetörte. Valaki, aki előbb összeforrasztotta, majd felszakította a fájó heget, hogy most újra összeforrjon, jól. Persze a szakítás, a szív félbeszakítása mindig fájdalmas, főleg, ha ilyen módon történik. Mit várnátok attól, akivel fél évig jártatok, minden örömötöket és fájdalmatokat megosztottátok, átmentetek tűzön, vízen, .....akivel tényleg szerettétek egymást? Mert ha megromlik valami közöttetek, azt ki lehet javítani, ha időben kiderül, mi az. Úgy tűnik volt köztünk valami ami már nem volt a régi, mindketten éreztük. Távkapcsolatban az iskola gyilkos ellenfél, neki rengeteget kell tanulnia, és állítólag nem lenne rám olyan kevés ideje sem amennyi eddig...Ez a borító, mert ha olvastátok volna, amit írt, tudnátok, hogy egyszerűen dobott, mert nem akart szembenézni a ténnyel, hogy neki is szüksége van támaszra. Személyesen még el is fogadnám, tisztességesen szakítani mindig sokkal előnyösebb. Ehelyett kaptam MSN-en egy üzenetet amíg fent sem voltam, a szokásos klisékkel. Nem gondoljátok, hogy ennél azért valamivel több kellett volna? Ne gondoljatok semmit. Miért ne?
Cogito ergo sum. Ha a "gondolkodó" világ ilyen, jobb lenne ha az egész megszűnne.
Feelings full of sorrow
2007.09.22. 09:39 :: Tomme
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://underblog.blog.hu/api/trackback/id/tr19172928
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
